|
MÉLTÓSÁGKERESŐ
címmel rendeznek konferenciát
Méltóságkeresők − Beke Pálra emlékeztek a jó példákat bemutató konferencián
A "Méltóságkereső" címmel megrendezett Beke Pál emlékkonferenciát 2015. február 5-én élénk szakmai érdeklődés mellett, teltházzal rendezték meg a Beke Pál Emlékcímet alapító szervezetek – a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete, a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Magyar Comenius Társaság, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete – a TIT Stúdió Egyesület Zsombolyai utcai székhelyén.
A konferencia célja olyan példamutató művelődési és ifjúsági szervezeteket bemutatni szerte az országból, melyek tevékenységük révén képesek a helyi közösségek tartását megerősíteni, megadni az egymással való együttlét rangját, és ezáltal méltóságot adni a művelődő közösségek tagjainak. A közösségi művelődés számára a "méltóságkeresés" útját Beke Pál jelölte ki, aki Makovecz Imre építészetének szellemi hátterét ültette át a közösségfejlesztés gyakorlatába már akkor, amikor még a közösségfejlesztés fogalom nem is igazán létezett Magyarországon. "Ami Makovecz Imre az építészetben, az Beke Pál a közösségi művelődésben. A mi feladatunk, hogy az általa örökül hagyott eszmeiséget tartalommal töltsük fel, méltóságot adva a közösségeknek."- e szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket Závogyán Magdolna.
Beke Pál szellemiségét és munkásságát dr. Koncz Gábor, a Comenius Társaság elnöke idézte fel. "Bár Beke Palira emlékezünk, ez az alkalom nem a gyász ideje, hanem az örömé, hiszen a szakma él, és eredményei méltók Pali örökségéhez." – mondta dr. Koncz Gábor, majd az országosan elismert közösségi szakember egy vitaindító cikke kapcsán felidézte, hogyan indította el a művelődési házakat a kultúrbazárból közösségi térré válás útján Beke Pál. A jó példák között elsőként Baloghné Bacsa Ibolya mutatta be a Baki Faluházat – Bak Makovecz Imre és Beke Pál munkásságának egyfajta "mintafaluja", ahol szinte a semmiből fejlődött ki az aktív közösségi és ifjúsági élet. Földes Tímea az Együtt Nádasdért Egyesület elnöke a közkedvelt Bagolytúrák történetét és eredményeit ismertette a közönséggel – a szórakoztató családi vetélkedőből közösségi akadályversennyé fejlődött program a közösségi cselekvésre és természettudatosságra nevelés egyik fontos eszköze lett Nádasdon. A Zentai Gábor elnök által képviselt Szigetvár Kultúr- és Zöld Zóna Egyesületet sikeres pályázatírói és projektmenedzsment munkája emelte ki a helyi közösségekért cselekvők sorából – a szervezet többek között a helyi gazdaságot fejlesztő szociális vállalkozások létrehozásához is hozzájárult.
A délutáni program fő témája az ifjúsággal végzett közösségi munka volt. Az első előadó G. Molnár Erzsébet, a Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete alapító elnöke volt, aki az első hazai – türjei – gyermekönkormányzat születése mellett a TGYSE megalakulásáról és Beke Pálhoz fűződő emlékeiről is beszélt. Két sikeres gyermek- és ifjúsági önkormányzat prezentációja következett: Lépjünk Együtt címmel Kovács Dávid ifjúsági polgármester és Radók Luca ifjúsági képviselő nyújtott ízelítőt a Levéli Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat tevékenységéből, melyért immár Levél Községért Díjat is kaptak. A gyermek- és ifjúsági önkormányzatban végzett munka motivációiról, mozgatórugóiról az Orosházi GYIÖK lelkes csapata tartott előadást "Mókavonat" címmel, külön kiemelve két népszerű rendezvényüket, az Extrémsport Napot és a jótékony célú Mikulás-futást.
Az ifjúsági közösségfejlesztés és ifjúságvédelem fontos dimenziója a művészetpedagógia, az alkotással való nevelés: ebbe a szép területbe engedett betekintést Mattyasovszky Zsolnay Bálint a KOMA társulat (Kortárs Magyar Társulat) közösségi színház képviseletében, Katona Krisztina a Pécsi Szín-Tér Egyesület részeként működő Murál Morál Mező vezetője pedig a hátrányos helyzetű fiatalokat megmozgató közös alkotómunka lélekemelő eredményeit mutatta be. Az emlékkonferencia keretében átadták a Beke Pál Emlékcímeket: a közösségi művelődési terület díjazottja 2015-ben Baloghné Bacsa Ibolya lett, az ifjúsági területen végzett munkájáért pedig G. Molnár Erzsébet vehette át Beke Pál Emlékcímet. A konferenciát Beke Pálról szóló portréfilm-vetítés, valamint kötetlen beszélgetés zárta. Forrás: nmi.hu
Egy kis (közel 1700 lakosú) településen él a Beke Pál Emlékcím felnőtt kategóriájának 2014. évi nyertese.
A Beke Pál Emlékcím ifjúsági kategóriájának díjazottja hosszú évek óta jelen van a közéletben. Első perctől fogva fontosnak tartotta azt, hogy a felnövekvő ifjúság megtalálja a helyét mindig változó társadalmunkban. Teszi mindezt azért, hogy abban a térségben, ahol él, megmaradjanak a fiatalok, aktív polgárai legyenek településüknek.
Az elismeréshez gratulálunk Baloghné Bacsa Ibolyának és Guiterprechtné Molnár Erzsébetnek!
Méltóságkereső Konferencia anyagai
- Közösséget generáló bagolytúra
Méltóságkereső Konferencia videói
_
Méltóságkereső Konferencia képei2015. február 05.
| ||||