Baloghné Bacsa Ibolya bemutatása
Faluház, Bak

A  2014-es év felnőtt kategóriájának díjazottját egyik ajánlója így jellemezte:
"Mindennél fontosabb azonban az a benyomás, amit ez a jó ember tett rám. Semmi hókuszpókusz, semmi dirigensi allűr, nyugalom és türelem, csendes hang, szerénység, s később kiderülő mélységes alázat aziránt, amit csinál. És hát az a csendesen megfogalmazott hitvallás a szakmáról, amit közben egy-két félmondattal, aztán az interjú végén elmondott - eszembe juttatta Pali példázatát arról, hogy ki/mi a népművelő? Nos, ez az asszony éppen ilyen, megcsinálja, amit kell, s természetesnek tartja, hogy a háttérben maradva tervezi, szervezi a következő lépéseket (a takarítástól a köszönőlevélig, a segítők dicséretéig), miközben a fellépők learatják a babérokat, a házigazda notabilitások büszkélkednek a történtekkel, s a jelenlévők nagyrészt jól is érzik magukat... "

Hogy mindenki számára érthető legyen, Pali példázatát idézem a Méltóságkereső (297. oldal) könyvből:
"Régóta a fejemben van, s most végezetül elmesélem, hogy valamikor régen, még józsefvárosi művelődésiház-igazgató koromban fejembe vettem, hogy a vasárnap délelőtti múzemkerti térzenéink esti párját is megcsinálom. Kerestem néhány karmestert és zenekart, akikkel kidolgoztunk egy népszerű, de mégis igényes hangversenyfüzért. Kölcsönkértem valamelyik iskolából azt a néhány száz széket, a szomszédos Rádiótól vagy ötven kottaállványt és kottalámpát, egy másik művelődési háztól a dobogót. Ezeket persze aznap délután oda, és még aznap éjjel vissza kellett szállítsunk. Kialakíttattam az áramforrást, és minden alkalommal a helyszínre vezettük az energiát. A fák lombkoronáiba reflektorokat rejtettünk. Sok estén keresztül próbáltuk, hogy miként lehetne a fénnyel a legszebb lombsátrat varázsolnunk magunk fölé. Onnan lógattuk le a hangosításhoz szükséges mikrofonokat is. A műszereket persze el kellett takarnunk, s erre egy kicsi, összehajtható házikót csináltattam. Mindehhez még raktárak kellettek, a zenészeknek és a szólistáknak öltöző, és még mindenféle eszközök és egyre több pénz.

         Lett minden, aztán lett műsorfüzet is. Ám mire kinyomtattuk, néhányan lemondták. Hamar újat kellett csinálnunk. Nem részletezem konfliktusaimat a helyszínt biztosító múzeum főigazgatójával és portásaival, a kertészettel, a rendőrséggel. Még az időjárás volt a legkegyesebb hozzám. Ma már különben is mindegy a sok munka és a sok megaláztatás. A koncertsorozat sikerült, néhány nyáron át 6-8 estén keresztül zajlott. Megtettem tehát, amit kigondoltam. Talán még élnek néhányan, akik emlékeznek rá, és akiknek örömöt szereztek a szombat esti hangversenyeim.

         Mert persze úgy gondoltam, hogy az enyém. Ám az első műsor befejezésekor már látszott, hogy tévedtem. Hiszen a koncert végén hosszan tartó taps köszöntötte a zenészeket, a szólistákat, a karnagyot, a közreműködő kórust. Még elvonulásukat követően is visszatapsolták őket. Megérdemelték, hiszen gyönyörűen muzsikáltak. De engem persze senki nem köszöntött. Ott álltam a két-háromszáz fős közönség mögött, és rájöttem valamire. Megértettem, hogy attól, hogy nem tapsolnak meg, hogy nem hajlongok a reflektorfényben, az öröm és a köszönet nekem is szól. Hogy a közönség ezt nem sejti, vagy hogy pontos legyek, közülük senki sem tudja? - kit érdekel.

         Elegendő, ha én magam tudom."

Egy kis (közel 1700 lakosú) településen él a Beke Pál Emlékcím felnőtt kategóriájának 2014. évi nyertese.
Nem idevalósi, hanem férjhez menetele után került a faluba. Éppen ezért nagy dolog, hogy nemcsak befogadták ebbe, az itt élő közösségbe, hanem egyik vezetőjük, irányítójuk, terveik, álmaik megvalósítója lett. Ma már a fiatalok közül senki nem mondaná meg, hogy "betolakodó", egykor "idegen" lakosa a településnek, hiszen minden – a civilekkel kapcsolatos – programnak, ötletnek szervezője.

Olyan ember, aki mindig jelen van, lehet hozzá fordulni: segíti, jó tanácsokkal támogatja a település civil lakosságát. Művelődésszervező – szakmáját tekintve -, de magamagát inkább koordinátornak tartja, aki megteremti a hátteret a falu több egyesületének működéséhez.
Vannak nagyon régi – akár 120 évre visszatekintő egyesületek is – ezen a helyen, de sok újonnan szerveződő közösség is egyre többet hallatja a hangját.
Művelődésszervezőként legfontosabb feladatának a környék hagyományainak megőrzését tartja. Ezért mesél boldogan a szüreti felvonulásról, a Márton-napi sütés-főzésről, a kézművesek kiállításáról, a pusztai búcsúról, a falu amatőr festőjéről. Nagy figyelmet fordít arra is, hogy a jövő nemzedéke is lehetőséget kapjon arra, hogy a mai kor kihívásainak megfeleljen. Éppen ezért szervez a nyári szünidőben tánctábort, önismereti és nyelvi tábort. Neki ez az élete.

Teszi mindezt szinte a semmiből, mert anyagi segítség alig-alig kerül terveik megvalósításához. Így ő egy személyben az igazgató, a takarító, a technikus, a könyvtáros is. Sokat pályáznak, de az így elnyert összeg sem elegendő mindenre. Szükség van szponzorokra is; dicséretes, hogy a település munkaadói és a vállalkozók is hozzájárulnak a sikerhez.

Talán sikeréhez, népszerűségéhez éppen ezek vezetnek. Teszi a dolgát ennek a kisközösségnek a megmaradása érdekében. És ő szerényen megmarad a háttérben.

A Beke Pál Emlékcím tulajdonosa 2014-ben: Baloghné Bacsa Ibolya Bakról.