BALÁZSI KÁROLY,

BEKE PÁL,

GERGYE REZSő,

LAKATOSNÉ SIRA MAGDOLNA,

MÉSZÁROS ZSUZSANNA,

MONOSTORI ÉVA,

PÓSFAY PÉTER

 
 

 

MÉLTÓSÁGKERESŐ KONFERENCIA - 2021

"A nagy együtt gondolkodás" a társadalmi párbeszédről

 

MÉLTÓSÁGKERESő

 

Időpont: 2021. november 24., 10:00 - 18:00

 

Régóta várjuk már az alkalmat, hogy a tavalyi évben kimaradt esemény után végre ismét megrendezhessük a Méltóságkeresőt, s most végre újra lehetőségünk nyílik rá, hogy találkozhassunk és felvegyük veletek a fonalat – szakmai ügyekben is.



A konferencia középpontjában, mint téma, ezúttal a civil közösségi házak lehetséges jövője áll majd, amelynek apropója, hogy a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete ez év végén megszűnik. Célunk, hogy a nap végeztével kialakuljon egy (szubjektív) körkép arról, milyen lehetőségei vannak ma egy civil szervezet által működtetett közösségi térnek.



A konferencia keretében természetesen ez alkalommal is átadásra kerülnek a Beke Pál Emlékcímek, majd felavatjuk Beke Pál – a közelben található – emléktábláját, végül egy fogadáson köszönthetjük a díjazottakat és zárhatjuk a napot közös beszélgetésekkel!



PROGRAM
9:00 – 10:00 | REGISZTRÁCIÓ
10:00 – 10:15 | Köszöntő, Monostori Éva, a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesületének elnöke
10:15 – 11:00 | A Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesületének 15 éve, A „Saját művelődési otthonunk” című film bemutatója
11:00 – 11:30 | KÁVÉSZÜNET
11:30 – 11:50 | Közösség által működtetett ház, Szekér Tamás, a Herényiek Háza vezetője
11:50 – 12:10 | A Mag-háztól az ART-Térig, Monostori Éva, a Mag-ház és az ART-Tér szakmai vezetője
12:10 – 12:30 | Hogyan teremt közösséget a kortárs művészet? Beke Márton, a Torula Művésztér vezetője
12:30 – 14:00 | EBÉD
14:00 – 14:20 | KOLLABOR, ahol a jövő elkezdődik… Koszecz Sándor, a KOLLABOR Természettudományos Élményközpont vezetője
14:20 – 14:50 | A Beke Pál Emlékcímek átadása
15:30 – 16:00 | Beke Pál emléktáblájának avatása
Beszédet tart Monostori Éva, a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesületének elnöke Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Beke Borbála.



HELYSZÍNEK
– konferencia: Párbeszéd Háza (1085 Budapest, Horánszky u. 20.)
– emléktábla avatása: 1083 Budapest, Víg utca 32. szám előtt,
– fogadás: Stex Étterem és Söröző (1085 Budapest, József körút 55-57.)



KÉRJÜK, HOGY A SZERVEZÉS MEGKÖNNYÍTÉSE ÉRDEKÉBEN RÉSZVÉTELI SZÁNDÉKÁT 2021. NOVEMBER 22-IG JELEZZE ITT:



A Beke Pál Emlékcím alapítói és a konferencia szervezői a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Magyar Comenius Társaság, a Nemzeti Művelődési Intézet NKKft és a Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete.
A konferenciát és az emléktábla elkészítését támogatta Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

 

| meghívó letöltése |

 



 

MÉLTÓSÁGKERESŐ KONFERENCIA - 2019

"A nagy együtt gondolkodás" a társadalmi párbeszédről

 

MÉLTÓSÁGKERESő

 

Időpont: 2019. június 5.
Helyszín: Budai Vigadó (a Hagyományok Háza székháza)
Budapest, I. kerület, Corvint tér 8. | https://www.hagyomanyokhaza.hu

 

 

Konferenciánkon kilépünk a megszokott formai keretekből: előadások, workshopok helyett egy „nagy együtt gondolkodásra” várjuk a közösségi mővelődési és ifjúsági, továbbá a rokonterületek szakembereit. Témánk a társadalmi párbeszéd:
- Hogyan beszéljük meg közös ügyeinket?
- Melyek azok a kérdések, amelyeket érdemes, szükséges lehet, lenne helyben, a települések, településrészek szintjén vagy Európai léptékben közösen megbeszélnünk?
- Hol vannak, lehetnek e párbeszédek terei? Mit lehet, érdemes online és mit személyesen megbeszélnünk?
- Miképpen biztosítható, hogy e megbeszélésekben minden érintettnek legyen lehetősége részt venni? De mi van akkor, ha az érintettek passzívak vagy nem hajlandók szóba állni egymással?
- Mi szükséges ahhoz, hogy érdemi párbeszédet folytassunk? És ahhoz, hogy egyetértésre jussunk? Vagy nem kell feltétlen egyetérteni?
- Mi a szerepe, felelőssége mindezekben a közösségi mővelődési és az ifjúsági szakembereknek?
- És mi a szerepünk - fiatal vagy idősebb - állampolgárként?

 

A fenti kérdésekre számos kisebb csoportban, egyidőben és egy térben beszélgetve, eredményeinket rendszeresen meg-megosztva egymással keressük a lehetséges válaszokat. Tesszük ezt azért, mert úgy véljük: a társadalmi párbeszéd kérdéskörét csak egymással párbeszédben hiteles áttekintenünk. Előadóinkat is arra kértük: előre megírt előadás helyett együtt gondolkodásunk eredményeire reagáljanak, azokkal összefüggésben mondják el tapasztalataikat, meglátásaikat, javaslataikat.
Azt reméljük, hogy — e módszernek is köszönhetően — minden résztvevőnk úgy tér majd haza, hogy legalább eggyel több okát, lehetőségét, módszerét látja szőkebb vagy tágabb környezetében a társadalmi párbeszéd fejlesztésének..


A hagyományokhoz híven a konferencia keretében kerülnek átadásra a Beke Pál Emlékcímek. A Beke Pál Emlékcímről itt található bővebb információ: https://bekepalemlekcim.weebly.com.
A részvétel térítésmentes, kérjük azonban, hogy részvételi szándékát 2019. május 24-ig előzetesen jelezze számunkra itt: https://forms.gle/UdtjC23mSgPJjvJUA.

 

Program:

 

9:00 – 10:00 Regisztráció
10:00 – 10:10 Köszöntő Beke Márton, a nap házigazdája, a Közös Pontok Közösség- és Településfejlesztő Nkft ügyvezetője
10:10 – 10:20 „A nagy beszélgetés” folyamatának ismertetése Ruzsa Ágota, a nap facilitátora, a SoL Intézet szakmai vezetője
10:20 – 11:30 Együtt gondolkodás #1. Felkért hozzászóló: dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika, Pázmánd Község polgármestere
11:30 – 11:50 Kávészünet
11:50 – 13:00 Együtt gondolkodás #2. Felkért hozzászólók: Albert Fruzsina, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológia Intézetének tudományos főmunkatársa és Eredics Gábor, a Vujicsics Együttes vezetője, a Magyar Mővészeti Akadémia levelező tagja
13:00 – 14:00 Ebéd
14:00 – 15:30 Együtt gondolkodás #3. Felkért hozzászóló: Tóth Pál, az Istituto Universitario Sophia (Olaszország) egyetemi oktatója
15:30 – 16:00 A Beke Pál Emlékcímek átadása A „Méltóságkereső üzenetei” Dr. Koncz Gábor, a Magyar Comenius Társaság alelnöke A címeket átadja: Menyhárt Ildikó
16:00 – 17:00 Kötetlen beszélgetés, terefere egy pohár jó bor mellett.

 

A részvétel térítésmentes, kérjük azonban, hogy részvételi szándékát 2019. május 24-ig előzetesen jelezze számunkra itt: https://forms.gle/UdtjC23mSgPJjvJUA.

 

A Beke Pál Emlékcím alapítói és a konferencia szervezői a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, a Közösségfejlesztők Egyesülete,
a Magyar Comenius Társaság, az NMI Mővelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és a Települési Önkormányzatokat Segítők Egyesülete


A konferencia támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

| meghívó letöltése |

 


Felhívás Beke Pál Emlékcím 2019 adományozásának ajánlására

 

Beke Pál Emlékcím célja példaértékő közösségi, kulturális, mővelődési és ifjúsági szervezetekben, intézményekben hosszú ideje, példamutató, adaptálható, innovatív tevékenységet végző ’szakember’ elismerése. Olyanoké, akik arra adnak választ: miképpen lehet megerősíteni, megadni, megszerezni vagy épp visszaadni, visszaszerezni a meglévő, a valaha megvolt vagy az esetleg még meg nem tapasztalt méltóságot. Azt, amely tartást ad az egyes embereknek, közösségeknek, településeknek, térségeknek, illetve saját maguknak. Amelynek birtokában úgy érezhetik: nem csak lakosai, hanem polgárai településüknek, országuknak, Európának. Az Emlékcím tulajdonosainak közös tulajdonsága, hogy mindezt közösségi alapon, a méltóságukat kereső és megteremtő emberekkel együtt, nem csupán értük, hanem velük közösen teszik.
Javaslat tehető közösségi és/vagy ifjúsági munka területén végzett értékteremtő munkáért.

 

A Beke Pál Emlékcím alapítói és adományozói: Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete, Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, Közösségfejlesztők Egyesülete, Magyar Comenius Társaság, NMI Mővelődési Intézet Közhasznú Nkft., Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete.

 

Javaslat tehető közösségi és/vagy ifjúsági munka területén végzett értékteremtő munkáért.


Javaslataikat 2019. március 10-ig várjuk e-mailen (eletter@novonet.hu, az üzenet tárgyába kérjük, írja be: Javaslat Beke Pál emlékcímre), az adatlap letöltése, vagy az alábbi felületen: https://goo.gl/forms/I1hpRiSXiL7yl4E13

 

A Mőltősőgkereső őzenetei

 


Felhívás Beke Pál Emlékcím 2018 adományozásának ajánlására

 

Beke Pál Emlékcím célja példaértékő közösségi, kulturális, mővelődési és ifjúsági szervezetekben, intézményekben, hosszú ideje, adaptálható, innovatív tevékenységet végző 'szakemberek' elismerése. Olyanoké, akik arra adnak választ: miképpen lehet megerősíteni, megadni, megszerezni vagy épp visszaadni, visszaszerezni a meglévő, a valaha megvolt vagy az esetleg még meg nem tapasztalt méltóságot. Azt, amely tartást ad az egyes embereknek, közösségeknek, településeknek, térségeknek, illetve saját maguknak. Amelynek birtokában úgy érezhetik: nem csak lakosai, hanem polgárai településüknek, országuknak, Európának. Az Emlékcím tulajdonosainak közös tulajdonsága, hogy mindezt közösségi alapon, a méltóságukat kereső és megteremtő emberekkel együtt, nem csupán értük, hanem velük közösen teszik.

 

Javaslat tehető közösségi és/vagy ifjúsági munka területén végzett értékteremtő munkáért.

A Beke Pál Emlékcím alapítói és adományozói: Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete, Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, Közösségfejlesztők Egyesülete, Magyar Comenius Társaság, NMI Mővelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete.

Javaslataikat 2018. április 30-ig várjuk e-mailen (eletter@novonet.hu, az üzenet tárgyába kérjük, írja be: Javaslat Beke Pál emlékcímre), az adatlap letöltése, vagy az alábbi felületen: https://goo.gl/ZF5HMr

 

A Mőltősőgkereső őzenetei

 


 

MÉLTÓSÁGKERESő

Konferencia a nyitott kulturális intézményekről, közösségi terekről

 

MÉLTÓSÁGKERESő

 

Időpont: 2017. május 26.
Helyszín: TIT Stúdió Egyesület, Budapest XI. kerület, Zsombolyai u. 6.
E-mail: info@tit.hu | Honlap: www.tit.hu

Moderátor: Dr. Koncz Gábor, a TIT Stúdió Egyesület igazgatója

 

09:00 - 10:00 Regisztráció
10:00 - 10:20 A Kollégium - Nyitott házak, faluházak | Péterfi Ferenc, közösségfejlesztő
10:20 - 10:40 A csurgói nyitott ház kísérlet | Bihariné Asbóth Emőke, közösségfejlesztő
10:40 - 11:00 Kincskeresők a Tisza mentén - Óballai történetek | Hajnal László, közösségfejlesztő, a Cselekvő közösségek program kulturális közösségfejlesztő mentora
11:00 - 11:20 A közösségi mővelődés innovatív formái | Mócsán Tiborné Győri Zsóka, a Hajdúbagosi Kisködmön IKSZT-vezetője
11:20 - 11:50 Kávészünet
11:50 - 12:10 Az ifjúsági munka apró örömei | Kandikó Rita, a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület elnöke
12:10 - 12:30 A közösségi térhasználat legújabb példái a Józsefvárosban - Auróra | Lukács Áron, az Auróra munkatársa
12:30 - 12:50 A közösségi térhasználat legújabb példái a Józsefvárosban - Gólya | Takács Viktória és Szalay Ágnes, a Gólya munkatársai
12:50 - 14:00 Ebédszünet
14:00 - 14:20 A közösségépítés terepei egy országos múzeum gyakorlatában | Gulyás Gabriella, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettese
14:20 - 14:40 Nyitott könyvtár - a közösség találkozóhelye | Fülöp Attiláné, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatója
14:40 - 15:00 Társadalmiasítottan mőködő kulturális intézmények | Beke Márton, a Cselekvő közösségek program közösségi mővelődési területének szakmai vezetője
15:00 - 15:30 Beke Pál Emlékcím átadása | A díjazottak méltatása és az emlékcímek átadása
15:30 - 17:00 Terefere, eszmecsere

 

A Beke Pál Emlékcím célja példaértékő közösségi, kulturális,mővelődési és ifjúsági szervezetekben, intézményekben, hosszú ideje, példamutató, adaptálható, innovatív tevékenységet végző szakemberek elismerése. Olyanoké, akik arra adnak választ: miképpen lehet megerősíteni, megadni, megszerezni vagy épp visszaadni, visszaszerezni a meglévő, a valaha megvolt vagy az esetleg még meg nem tapasztalt méltóságot. Azt, amely tartást ad az egyes embereknek, közösségeknek, településeknek, térségeknek, illetve saját maguknak. Amelynek birtokában úgy érezhetik: nem csak lakosai, hanem polgárai településüknek, országuknak, Európának. Az Emlékcím tulajdonosainak közös tulajdonsága, hogy mindezt közösségi alapon, a méltóságukat kereső és megteremtő emberekkel együtt, nem csupán értük, hanem velük közösen teszik.
A Beke Pál Emlékcím alapítói és adományozói: Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete, Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, Közösségfejlesztők Egyesülete, Magyar Comenius
Társaság, NMI Mővelődési Intézet, NK Kft., Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete.
További információ: http://bekepal.hu
A konferencián való részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, 2017. május 22-ig jelezze részvételét itt: http://tinyurl.hu/LzVd.

 

konferencia programja | jelentkezési lap | facebook esemény

 


 

Felhívás Beke Pál Emlékcím 2017 adományozásának ajánlására

 

Beke Pál Emlékcím célja olyan példaértékő közösségi, kulturális, mővelődési és ifjúsági szervezetekben, intézményekben, hosszú ideje, adaptálható, innovatív tevékenységet végző 'szakemberek' elismerése. Olyanoké, amelyek akik arra adnak választ: miképpen lehet megerősíteni, megadni, megszerezni vagy épp visszaadni, visszaszerezni a meglévő, a valaha megvolt vagy az esetleg még meg nem tapasztalt méltóságot. Azt, amely tartást ad az egyes embereknek, közösségeknek, településeknek, térségeknek, illetve saját maguknak. Amelynek birtokában úgy érezhetik: nem csak lakosai, hanem polgárai településüknek, országuknak, Európának. Az Emlékcím tulajdonosainak közös tulajdonsága, hogy mindezt közösségi alapon, a méltóságukat kereső és megteremtő emberekkel együtt, nem csupán értük, hanem velük közösen teszik.

 

Javaslat tehető közösségi és/vagy ifjúsági munka területén végzett értékteremtő munkáért.

A Beke Pál Emlékcím alapítói és adományozói: Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete, Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, Közösségfejlesztők Egyesülete, Magyar Comenius Társaság, NMI Mővelődési Intézet Közhasznú Nkft., Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete.

Javaslataikat 2017. március 31-ig várjuk e-mailen (eletter@novonet.hu, az üzenet tárgyába kérjük, írja be: Javaslat Beke Pál emlékcímre), az adatlap letöltése, vagy az alábbi felületen: https://goo.gl/z8Ehet

 

A Mőltősőgkereső őzenetei

 


 

MÉLTÓSÁGKERESő

címmel rendeznek konferenciát
a Beke Pál Emlékcím alapítói
2016. április 21-én
a Nemzeti Mővelődési Intézet székhelyén
(1011 Budapest, Corvin tér 8.)

 

Konferenciánk célja példaértékő kulturális, mővelődési és ifjúsági szervezetek,
intézmények, kezdeményezések bemutatása.
Olyanoké, amelyek arra adnak választ: miképpen lehet megerősíteni,
megadni, megszerezni vagy épp visszaadni, visszaszerezni a meglévő,
a valaha megvolt vagy az esetleg még meg nem tapasztalt méltóságot.
Azt, amely tartást ad az egyes embereknek, közösségeknek,
településeknek, térségeknek, illetve saját maguknak.
Amelynek birtokában úgy érezhetik: nem csak lakosai,
hanem polgárai településüknek, országuknak, Európának.
A bemutatkozók közös tulajdonsága, hogy mindezt közösségi alapon,
a méltóságukat kereső és megteremtő emberekkel együtt,
nem csupán értük, hanem velük közösen teszik.

 

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amely elektronikus úton,
a jelentkezési lap hiánytalan kitöltésével és elküldésével lehetséges.
Jelentkezési határidő: 2016. április 10.

 

A Konferenciára mindenkit szeretettel várunk!

 

Program

9.00    Regisztráció, reggeli kávé
10.00 Köszöntő
            Polyák Albert, a Nemzeti Mővelődési Intézet mb. főigazgatója
10.10 Filmelőzetes
           "Belül kell felépíteni a házat" — Faluház mozgalom és közösségfejlesztés c. film
10.15 Beke Pál szellemiségének, munkásságának felidézése
            dr. Koncz Gábor, a Magyar Comenius Társaság alelnöke
10.30 Közösségi és társadalmi vállalkozások
            Mészáros Zsuzsanna közösségfejlesztő
10.50 Hegypásztorok multifunkcionális üzemmódban
            Kovács István, az Oszkói Hegypásztor Kör elnöke
11.10  MAG-unk erejéből
            Monostori Éva, a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesületének elnöke
11.30 A te ötleted, a te hangod, a te közösséged — Közösségi tervezési
kezdeményezések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
            Csabai Lucia és Molnár Aranka közösségfejlesztők, Dialóg Egyesület
11.50 Szendvicsebéd
13.10 Fészekrakók — Közösségi tervezés és építkezés fiatalokkal és fiataloknak
            Kovács Vanda ifjúságfejlesztő, tréner
13.30 Fiatalok a vidékért, vidék a fiatalokért - ifjúsági stratégia készítése a Balaton-felvidéken
            Hoffner Tibor vidékfejlesztő, Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért
13.50 Részvétel az élhetőbb közösségekért
            Gulyás Barnabás, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság elnöke
14.10 A közösségfejlesztés perspektívái Magyarországon
            Dr. Arapovics Mária, Az Élethosszig Tartó Mővelődésért Alapítvány elnöke
14.30 A Beke Pál Emlékcím átadása
            A díjazottak méltatása és az emlékcímek átadása
15.15 Szünet
16.30 Filmvetítés, beszélgetés
           A Zajti film keretében készült alkotás díszbemutatója:
Belül kell felépíteni a házat
Faluházmozgalom és közösségfejlesztés
Az 1970-80-as évek Makovecz Imre építész és a szakmamegújításon dolgozó népmővelők közös tevékenysége a magyar mővelődéstörténet kellően fel nem dolgozott, homályos időszaka. A Nyitott ház mozgalom, a Faluházak építése, a közösségfejlesztés, egyesületek alapítása, a helyi társadalom megmozdítása, a településfejlesztés, a főépítészi tevékenység hatása máig nem tudatosult.
Mi maradt meg ezekből a tevékenységekből, törekvésekből? Milyen gondolat, eszme irányította ezeket az embereket? Mi változott?
Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy feldolgozhassuk, mi is történt, mi maradt, mi az, "ami átvihető a túlsó partra..."
Zajti Balázs, Zajti Ferenc és Zajti Gábor filmjének 2016-os elkészítését a Magyar Mővészeti Akadémia támogatta.

konferencia programja | jelentkezési lap | facebook esemény

 


 

Méltóságkeresők − Beke Pálra emlékeztek a jó példákat bemutató konferencián

 

Beke pe;l

A "Méltóságkereső" címmel megrendezett Beke Pál emlékkonferenciát 2015. február 5-én élénk szakmai érdeklődés mellett, teltházzal rendezték meg a Beke Pál Emlékcímet alapító szervezetek – a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete, a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Magyar Comenius Társaság, a Nemzeti Mővelődési Intézet és a Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete – a TIT Stúdió Egyesület Zsombolyai utcai székhelyén.

 

A konferencia célja olyan példamutató mővelődési és ifjúsági szervezeteket bemutatni szerte az országból, melyek tevékenységük révén képesek a helyi közösségek tartását megerősíteni, megadni az egymással való együttlét rangját, és ezáltal méltóságot adni a mővelődő közösségek tagjainak. A közösségi mővelődés számára a "méltóságkeresés" útját Beke Pál jelölte ki, aki Makovecz Imre építészetének szellemi hátterét ültette át a közösségfejlesztés gyakorlatába már akkor, amikor még a közösségfejlesztés fogalom nem is igazán létezett Magyarországon. "Ami Makovecz Imre az építészetben, az Beke Pál a közösségi mővelődésben. A mi feladatunk, hogy az általa örökül hagyott eszmeiséget tartalommal töltsük fel, méltóságot adva a közösségeknek."- e szavakkal köszöntötte az egybegyőlteket Závogyán Magdolna.

 

Beke Pál szellemiségét és munkásságát dr. Koncz Gábor, a Comenius Társaság elnöke idézte fel. "Bár Beke Palira emlékezünk, ez az alkalom nem a gyász ideje, hanem az örömé, hiszen a szakma él, és eredményei méltók Pali örökségéhez." – mondta dr. Koncz Gábor, majd az országosan elismert közösségi szakember egy vitaindító cikke kapcsán felidézte, hogyan indította el a mővelődési házakat a kultúrbazárból közösségi térré válás útján Beke Pál. A jó példák között elsőként Baloghné Bacsa Ibolya mutatta be a Baki Faluházat – Bak Makovecz Imre és Beke Pál munkásságának egyfajta "mintafaluja", ahol szinte a semmiből fejlődött ki az aktív közösségi és ifjúsági élet. Földes Tímea az Együtt Nádasdért Egyesület elnöke a közkedvelt Bagolytúrák történetét és eredményeit ismertette a közönséggel – a szórakoztató családi vetélkedőből közösségi akadályversennyé fejlődött program a közösségi cselekvésre és természettudatosságra nevelés egyik fontos eszköze lett Nádasdon. A Zentai Gábor elnök által képviselt Szigetvár Kultúr- és Zöld Zóna Egyesületet sikeres pályázatírói és projektmenedzsment munkája emelte ki a helyi közösségekért cselekvők sorából – a szervezet többek között a helyi gazdaságot fejlesztő szociális vállalkozások létrehozásához is hozzájárult.

 

A délutáni program fő témája az ifjúsággal végzett közösségi munka volt. Az első előadó G. Molnár Erzsébet, a Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete alapító elnöke volt, aki az első hazai – türjei – gyermekönkormányzat születése mellett a TGYSE megalakulásáról és Beke Pálhoz főződő emlékeiről is beszélt. Két sikeres gyermek- és ifjúsági önkormányzat prezentációja következett: Lépjünk Együtt címmel Kovács Dávid ifjúsági polgármester és Radók Luca ifjúsági képviselő nyújtott ízelítőt a Levéli Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat tevékenységéből, melyért immár Levél Községért Díjat is kaptak. A gyermek- és ifjúsági önkormányzatban végzett munka motivációiról, mozgatórugóiról az Orosházi GYIÖK lelkes csapata tartott előadást "Mókavonat" címmel, külön kiemelve két népszerő rendezvényüket, az Extrémsport Napot és a jótékony célú Mikulás-futást.

 

Az ifjúsági közösségfejlesztés és ifjúságvédelem fontos dimenziója a mővészetpedagógia, az alkotással való nevelés: ebbe a szép területbe engedett betekintést Mattyasovszky Zsolnay Bálint a KOMA társulat (Kortárs Magyar Társulat) közösségi színház képviseletében, Katona Krisztina a Pécsi Szín-Tér Egyesület részeként mőködő Murál Morál Mező vezetője pedig a hátrányos helyzető fiatalokat megmozgató közös alkotómunka lélekemelő eredményeit mutatta be. Az emlékkonferencia keretében átadták a Beke Pál Emlékcímeket: a közösségi mővelődési terület díjazottja 2015-ben Baloghné Bacsa Ibolya lett, az ifjúsági területen végzett munkájáért pedig G. Molnár Erzsébet vehette át Beke Pál Emlékcímet.

A konferenciát Beke Pálról szóló portréfilm-vetítés, valamint kötetlen beszélgetés zárta.

Forrás: nmi.hu

 

Baloghné  Bacsa Ibolya Guitprechtné Molnár Erzsébet

 

Egy kis (közel 1700 lakosú) településen él a Beke Pál Emlékcím felnőtt kategóriájának 2014. évi nyertese.
Nem idevalósi, hanem férjhez menetele után került a faluba. Éppen ezért nagy dolog, hogy nemcsak befogadták ebbe, az itt élő közösségbe, hanem egyik vezetőjük, irányítójuk, terveik, álmaik megvalósítója lett. Ma már a fiatalok közül senki nem mondaná meg, hogy "betolakodó", egykor "idegen" lakosa a településnek, hiszen minden – a civilekkel kapcsolatos – programnak, ötletnek szervezője.
A Beke Pál Emlékcím tulajdonosa 2014-ben: Baloghné Bacsa Ibolya Bakról

 

A Beke Pál Emlékcím ifjúsági kategóriájának díjazottja hosszú évek óta jelen van a közéletben. Első perctől fogva fontosnak tartotta azt, hogy a felnövekvő ifjúság megtalálja a helyét mindig változó társadalmunkban. Teszi mindezt azért, hogy abban a térségben, ahol él, megmaradjanak a fiatalok, aktív polgárai legyenek településüknek.
Az ifjúsági kategória díjazottja 2014-ben Guitprechtné Molnár Erzsébet

 

Az elismeréshez gratulálunk Baloghné Bacsa Ibolyának és Guiterprechtné Molnár Erzsébetnek!

a konferencia teljes anyaga>>

 


MÉLTÓSÁGKERESő

 

címmel rendeznek konferenciát
a Beke Pál Emlékcím alapítói
2015. február 5-én
a Nemzeti Mővelődési Intézetben

(1011 Budapest, Corvint tér 8.).


Konferenciánk célja példaértékő kulturális, mővelődési és ifjúsági szervezetek,
intézmények, kezdeményezések bemutatása.
Olyanoké, amelyek arra adnak választ: miképpen lehet megerősíteni,
megadni, megszerezni vagy épp visszaadni, visszaszerezni a meglévő,
a valaha megvolt vagy az esetleg még meg nem tapasztalt méltóságot.
Azt, amely tartást ad az egyes embereknek, közösségeknek,
településeknek, térségeknek, illetve saját maguknak.
Amelynek birtokában úgy érezhetik: nem csak lakosai,
hanem polgárai településüknek, országuknak, Európának.
A bemutatkozók közös tulajdonsága, hogy mindezt közösségi alapon,
a méltóságukat kereső és megteremtő emberekkel együtt,
nem csupán értük, hanem velük közösen teszik.


A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amely elektronikus úton, a http://
goo.gl/forms/iXYxLZ5kAd
linken található őrlap hiánytalan kitöltésével és elküldésével
lehetséges.
Jelentkezési határidő: 2015. január 25. Meghívó és a részletes program letöltése


A konferenciára mindenkit szeretettel várunk!

 


Az idei Közösségi Filmszemlén nagydíjat nyert A kultúra napszámosa címő film

 

A Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület XIV. alkalommal hirdette meg a Közösségi Filmszemléjét, idén Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró tiszteletére.
A zsőri nagydíját és a Duna TV különdíját Zajti Gábor A kultúra napszámosa c. dokumentumfilmje kapta, amelyben pályatársak, barátok és egykori munkatársak emlékeznek vissza Kováts Flóriánra.
A film teljes terjedelmében megtekinthető a youtube.com portálon.

Ajánljuk figyelmetekbe, megnézésre, elgondolkodásra, beszélgetésekhez és persze osszátok meg azokkal, akikkel fontosnak tartjátok!

 


 

A Herényi Kulturális és Sportegyesület kapta az Év Civil Szervezete-díjat

 

Az Év Civil Szervezete-díj adományozható annak a szombathelyi székhelyő egyesületnek, vagy alapítványnak, amely legalább 5 éven keresztül aktívan, eredményesen mőködött Szombathely városában, és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával való együttmőködése, az önkéntességben való részvétele kiemelkedő.
A Herényi Kulturális és Sportegyesület 1994-ben alakult azzal a céllal, hogy a herényi városrész lakossága társas, közösségi életét szervezze valamint a közösség kulturális és sportolási igényeit kielégítse.
A közös összefogás eredményeként 2007-ben átadásra került a Herényiek Háza. A közösségi tér új funkciókkal bővült, Kerékpáros Központot és Galériát is mőködtetnek falai között, amellyel szolgálja a helyiek közösségét, Szombathely városát annak vonzáskörzetével együtt. A számos az Egyesület által megvalósított kezdeményezés közül kiemelkedik a mára már országosan is elismert Szent György naphoz kötődő Herényi Virágút.
Az önkéntesség fontos szerepet tölt be az Egyesület életében. Az Egyesület önkéntes fogadó szervezetként is tevékenykedik.
A Herényiek Házában pezsgő élettérrel, rendszeresen nyitott ajtókkal várja a kultúrára, közösségi életre szomjazó embereket.

Forrás: nyugat.hu

 


 

VIRRASZTÁS ÚTRAKELT BARÁTUNKÉRT

Ungvőri Mihőly


Volt benne valamilyen ószláv, ókeresztény mélység és titokzatosság, amit csak apokrif ikonjainak férfias szemérmességében engedett láttatni. Amiről élőszóban sosem beszélt. Akik testközelből ismerték, főképpen a konok elszántságot, a pontos tervekkel rendelkező állhatatosságot látták hallgatag, folyton dohogó, zárkózott lényében. Iparkodni kell, mert a biológiai óra ketyeg szokta mondani, mivel látott valamit, amit mi nem láttunk. Vagy nem akartunk látni. Mert végtelenül törékeny volt. Nehezére esett a járás, a beszéd, unta és bosszantotta a fecsegés, mindenkinél tisztábban érezte az elillanó idő, az elmulasztott cselekvés visszahozhatatlanságát. Ha már bosszantott türelmetlensége Jantyik Zsolt dalszövegét kajánkodtuk fülébe: Nem sietünk sehová… mire ő fáradt mosolyát hátra hagyva távozott körünkből. Akkor még nem ilyen messzire, csak á pontból bé pontba, ahol másokat lázított, honi tehetetlenségi nyomatékunk ürügyén. Ahogy egykor a szélmalmok sem szél iránt, hanem szél ellenében őröltek.


A mediterránum harsogó színeiben pompázó, dél-franciaországi Narbonnban ismertem meg. Miután két nap alatt megnézett mindent, amit érdemes – nyüzsgő piacot, középkori katedrálist, világítótornyot ostromló tengert, és persze az ottani kollégák munkáit – harmadnapra virradóra már a küszöbön toporgott, útra készen. Kifényesített cipővel, éjsötét viseletben várva a búcsúzást. Időtlen mővészlelkében honvágy borongott. A délszaki város fényesre koptatott utcakövei helyett a kötegyáni lápot kívánta taposni fáradt lábaival. Időhöz és helyhez nem kötött, örökkön bolyongó lénye ebben a békési faluban gyökerezett. Ide hullott vissza, mint föl-földobott kő, utolsó átváltozásakor itt állította sarokba erős közösségeket terelő pásztorbotját, ami most gazdára vár.


Szentgyörgy napján kihajtáskor nagyanyám is lehet pásztor/ Mihály napján szoruláskor, az a pásztor aki számol. Most eljött hát ideje a számadásnak. Mit hagyott hátra nekünk, mit hagyományozott a hazának?


Barátságot, fegyelmezett munkaszeretet, minőséget, nehéz hőséget. Áll a ház, a hétköznapi mővelődés temploma, amit az elmúlt évtized szívós áldozatvállalásával szentelt meg. Népfőiskola született a békési síkon. Iskola a határon. Már csak be kell lakni. Nem lesz könnyő nélküle, de ott van Tyukodi tiszteletes úr erős, bibliás gyülekezetével. Készen áll Torzsa Ibolya, lelkes, megbízható munkatársa, a törhetetlen energiájú Judit asszony, mővésztársai helyben és szerte a kis hazában, a hivatott és önkéntes népmővelők sokasága. Kell, hogy szemmel tartsák hagyatékát faluszerte, a sarkadi járás testvérszervezeteiben, a megyei munkatársak körében, a Nemzeti Mővelődési Intézet és a Lakiteleki Népfőiskola szakmai munkaközösségeiben. A vállalt, nemes ügy összetart majd és emelni fog mindannyiunkat.


Vendégváró padok, szépen faragott kopjafák és Ungvári Mihály tekintete kíséri ezután tétova lépteinket Kötegyánban, Lakiteleken és szerte a Kárpát-hazában.


Balázsi Károly

 


Kiosztották a Beke Pál Emlékcímeket


A Település és ifjúsága – méltóságkereső fiatalok fórum záró eseményeként osztották ki 2013. december 5-én az idei díjazottak részére a Beke Pál Emlékcímeket a 2009-ben elhunyt népmővelő, közösségfejlesztő szakember, a Nemzeti Mővelődési Intézet jogelőd intézménye volt igazgatója szellemi örököseinek.

A Beke Pál emlékcímet a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Magyar Comenius Társaság és a Nemzeti Mővelődési Intézet alapította. Az elismerést minden évben két-két szakember kapja meg: egy, aki a közösségi mővelődés és egy, aki a gyermek- és ifjúsági munka területén dolgozik. Az emlékcím első alkalommal 2010-ben került átadásra.

A közösségszervezés területén végzett kiemelkedő munkájáért Kelemen Árpád, az újpalotai Szabadidő Központ igazgatója kapta a megtisztelő díjat. A méltatásban Péterfi Ferenc úgy fogalmazott, hogy Kelemen Árpád olyan ember, aki nem elválaszt, hanem összeköt, és az olcsó babérokra törő rivalizálás korában is mindig képes volt maga elé engedni másokat.

Az ifjúság terület Beke Pál Emlékcím díjazottja, Ferenczi Lászlóné munkáját Gulyás Barnabás, a GYIÖT elnöke így mutatta be: Terike, ahogy mindenki ismeri a településén megalakulása óta felnőtt segítőként támogatja a Gersekaráti Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat tevékenységét, valamint a településen élő fiatalok közösségeinek érdekérvényesítését. A fiatalokhoz való hozzáállása példaértékő, lelkesedése és aktivitása irigylésre méltó – fogalmazott Gulyás Barnabás.

Az elismeréshez gratulálunk Kelemen Árpádnak és Ferenczi Lászlónénak!


Beke Pől emlőkcőm Beke Pől emlőkcőm Beke Pől emlőkcőm



Beke Pál emlékcímmel ismerték el Szekér Tamás közösségteremtő munkáját a Herényiek Házában:

Szekőr Tamős

http://www.sztv.hu/hirek/beke-pal-emlekcimmel-ismertek-el-szeker-tamas-kozossegteremto-munkajat-a-herenyiek-hazaban-20121220

 


 

A MÉLTÓSÁGKERESő ÜZENETEI
II. Beke Pál Konferencia.

 

Konferencia 2012

 

 

A Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete (CKHME), a Közösségfejlesztők Egyesülete (KÖFE) éa a TIT Stúdió Egyesület (TITSE) meghívja Önt és érdeklődő Ismerőseit!

 

Időpont: 2012. december 15., szombat, 10.00-18.00 között

 

Helyszín: TIT Stúdió Egyesület, 1113 Bp., Zsombolyai u. 6.; telefon: 385-0514; e-mail: info@tit.hu; honlap: www.tit.hu

 

A részletes program letöltése >>

 

 


 

Saját mővelődési otthonunk

 

Sajőt mővelődősi otthonunk kőnyv

 

 

 


 

"A méltóségkereső üzenetei" konferencia

 

Konferencia 2010

 

.. .megidézzük személyiségét, bölcs és humoros mondásait, tisztelgünk és emlékezünk is -ám vállalt feladatunk most elsősorban az, hogy a mának és a holnapnak szóló tanácsait, tételeit, üzeneteit foglaljuk össze...

Ezért a Magyar Kultúra Alapítvány, számos szervezet törekvéseit koordinálva, meghívja az érdeklődőket közös gondolkodásra.

 

Időpont: 2010. november 30-án (kedden) 10 órától, december l-jén (szerdán) 14 óráig. Helyszín: Magyar Kultúra Alapítvány (MKA), Corvin terem. 1014 Budapest, Szentháromság tér 6.;

telefon: 06-1-224-8100; fax: 06-1-487-0724; e-mail: mka@mka.hu; honlap: www.mka.hu

 

A részvétel és a szerény ellátás a regisztrált jelentkezőknek ingyenes. regisztrációs adatlap letöltése >>

Kérjük, részvételi szándékát legkésőbb november 25-ig jelezze a Magyar Kultúra Alapítvány elérhetőségein.

 

A részletes program letöltése >>

 

 

 

 

A KÖZÖSSÉGI MőVELőDÉS HONLAPJA
CIVIL SZERVEZETEKNEK AJÁNLVA

A népmûvelés, közmûvelõdés, közösségi mûvelõdés szavakkal és szókapcsolatokkal megnevezett tevékenység Magyarországon is régi gyakorlat. Intézményei és munkaformái (a szórványos elõzményeket nem számolva) a reformkortól, de leginkább a kiegyezést követõen alakultak ki még akkor is, ha ma tipikus intézményét, a kultúrotthont a kommunista hatalomátvételt követõen terjesztették el azt a látszatot keltve, hogy korábban e tárgyban semmi sem történt. Pedig mûvelõdési otthonok korábban is voltak, nem beszélve a társadalom különféle csoportjai, rétegei, szervezetei és intézményei által önállóan szervezett, a szabadidõ értelmes eltöltését, az ifjú- és felnõttképzést, a mûvészetek amatõr mûvelését és még sok minden mást felölelõ intézményekrõl és szervezõdésekrõl. A leginkább az öntevékenység és az önkéntesség elvei szerint szervezõdött mintegy másfél évszázados és érzékelhetõen tömeges kulturális/mûvelõdési öntevékenység 1948/49-tõl megszakadt, és csak a szovjet minta szerint létrejött mûvelõdési otthonok legjobbjaiban mentõdött át amatõr mûvészeti csoportok, szakkörök, klubok formájában a rendszerváltozásig. Honlapunkon e hajdani, akkor a helyi társadalmak igényeibõl és szükségleteibõl szervesen kifejlõdött közösségi mûvelõdési tevékenységek mai, megújult variációiról tájékozódhat az érdeklõdõ. Ajánljuk magunkat polgármestereknek, képviselõ-testületeknek, az egyházak körül szervezõdõknek, a helyi kultúra fejlesztése iránt elkötelezett, már mûködõ vagy éppen leendõ civil szervezeteknek, minden gondolkodó magyar embernek.

Honlapunkat 2005-ben azért hoztuk létre, hogy azon közzé tegyünk egy, a Lakitelek Népfõiskolán 2003-2006 között szervezett Karácsony Sándor Kollégium tagjai által kidolgozott szakmafejlesztési koncepciót. Részben hozzászólásokat vártunk, részben irányt mutattunk egy akkor remélt hatalomváltást követõ új közösségi mûvelõdési stratégiára. Mint közismert, a hatalomváltás elmaradt. Ennek ellenére sem felesleges, ha ez a dokumentum a késõbbi alkalmazás céljából fennmarad; a tanulmány és további munkát kívánó részletei, mellékletei a őkoncepcióő-ra kattintva itt megtalálhatók. Honlapunkat ezt követõen átalakítottuk, és a civil alapon szervezett közösségi mûvelõdés alternatív fórumává változtattuk. Meggyõzõdésünk ugyanis, hogy a saját kézbe vett (bár népmûvelõkkel, közösségfejlesztõkkel segített) helyi mûvelõdésszervezés olyan, már elveszített egyéni készségek és képességek kialakulását eredményezik, amelyek birtoklása a polgári társadalmakban nélkülözhetetlenek.

Honlapunkkal nem az intézményesített közmûvelõdés még meglévõ eredményeinek lebontását, hanem inkább fejlesztését szolgáljuk különösen ott, ahol már évtizedek óta semmi sincs; a kistelepüléseken, a települési perifériákon, a települések mások által elfeledett vagy lebecsült csoportjai/korosztályai számára. Honlapunkon teret adunk azoknak az önkormányzati kezdeményezéseknek, amelyek szándékaikban a helybéli polgárok egésze életminõségének fejlesztését célozzák, szükségképpen középpontba állítva képességfejlesztésüket, tudásuk és ismereteik, egymás iránti szolidaritásuk és együttmûködési képességük fejlesztését.

2007 szeptemberétõl kezdtük el ugyanis kistérségi, jobbára a hajdani járások területén szervezett őmegyejárásainkatő, ahol a mûködõ szakmai modellek alkalmazói közül mondják el néhányan helyi fejlesztésük részleteit. Az elhangzottak mindegyikét, illetõleg a már megszervezett konferenciákat, valamint a várható együttlétek idõpontjait ugyancsak megtalálják oldalunkon. A őmegyejárásokatő azért szervezzük, és az azokon elhangzott elõadások, a kapcsolódó szakmai anyagok és dokumentációk utólagos közzétételét annak reményében szerkesztettük egybe, hogy bizonyítsuk: még a mai zord állapotok közepette is lehet (és kell is!) településeinken a közösségi mûvelõdés érdekében cselekedni. Különben végképp magunkba záródunk úgy, ahogyan azt a globalizátorok megkívánják. Állítjuk ugyanis, hogy a közösségi mûvelõdési folyamatos gyámolítása, eszközrendszerének helybéli biztosítása és támogatása egy polgári világ újrateremtésének lehetõségét adja. Ha ezt országosan nem is vagyunk képesek (egyelõre) megcsinálni, a helyi, az elõremutató folyamatok megvalósítása senki máson, csak rajtunk múlik.